1.fejezet - Egyetlen lépés

Sziasztok!Ismét nyitottam egy blogot, és amint látjátok egy Gossip Girl blogot. A főszereplen Chuck és Blair, remélem elnyeri majd a tetszéseteket, és megajándékoztok, sok kommenttel! :D
Blair Waldorf mindig is a tökéletesre törkedett.
A haja,  a ruhái, az alakja...midennek tökéletesnek kellett lennie, kimértnek, és gyönyörünek. A fájdalom a lábában nem érdekelte, amikor felvette azt az irtó magas tüsarkút a ballagáson, legalább elég magas vot ahhoz hogy Serena Van der Woodsen szemébe nézhessen, és talán, de csak talán a szintjére léphet.
De még a saját annya sem vette észre. Azt mondta, hogy szép, de Serenának jobban állna. Blair-nek pedig keményebben kellett próbálkoznia, hogy az annya végre elfogadja.

Blair öt éves volt, amikor először találkozott Serenával. Mindig kitünt a többi lány közül a gyönyörü szőke haja, és a ragyogó kék szeme miatt. Attól a naptól fogva, Blair mellőzve és lealacsonyítva érezte magát, akárhányszor Serena mellette állt.
Hat éves volt, amikor megismerte Nathainel Archibalt-ot, és azonnal meg is akadt rajta a szeme, márahogyan egy hatéves kislánynak megtud. Sütit adott neki, amikor megkérte, hogy legyen a barátnője. Négy évvel később megígérte neki, hogy örrökké szeretni fogja, és hogy majd egyszer elveszi feleségül.
Attól a naptól fogva a lány még jobban oda volt érte. Igazából így volt rendjén. Egy Archibald és egy Waldorf együtt tökéletes páros. Hiszen Nate tökéletes volt.
De vajon Blair is az volt.
A lány 15 éves volt, amikor a világa darabokra hullott.
Lement a házunk márvány lépcsőjén egy hideg decemberi napon. A gondolatai távol jártak, az álmok, remények és tündérmesék világában. Azt kívánta bárcsak Nate-el lehetne. El akarta neki mondani, hogy egyszer a felesége akar lenni, azt akarta, hogy tudja, hogy Nate ugyanannyira szeresse őt, amennyire ő szereti a fiút. A libabőr átszaladt a testén...Blair Waldorf Archibald. Mondogatta magában a szavakat, amelyek mosolygásra késztették.
Némán végigment a konyhán megállva az ínyenc rágcsálnivaló mellett, amelyet az apja küldött Franciaországból. Hiányzott neki, igen. De boldog is volt, hogy az apja talált valakit, akivel boldog lehet, akkor is, ha az a személy nem az annya.
Eleanor Waldorf megjelent a konyhában, a szemei elkeredtek, amikor az egyetlen lányát meglátta az éjszaka közepén a konyhában csokit majszolgatva.
- Blair, te meg mit csinálsz? -kérdezte.
- Csak megkóstoltam egy darabot, apa küldte. -válaszolta félénken.
- Hát, jobb lenne ha abbahagynád, így is alig férsz bele az új ruhádba. -mordult rá az annya.

Blair végignézett magán. Egy eredeti Eleanor Waldorf ruha volt rajta. Azt hitte, hogy tökéletes, de többé már nem. Idegesen pillantott az annyára.
- Igenis, anya. -válaszolta.
- Lányom, állj már egyenesen. -egyre irritálóbbá vált a hangja. -Mindenki tudja, hogy nem vagy magas, de legalább próbálj meg úgy kinézni, mint Serena. Jobb is lenne, ha nekiadnád ezt a ruhát...ő eléggé csinos, hogy jobban álljon rajta. Veled ellentétben.
Blair csak bólintott egyett, és felrohant az emeletre, próbálva elfelejteni az annya szavait. Sarenához hasonlítani őt....mégis miért tette? Talán azt szeretné ha inkább Serena lenne a lánya, nem pedig ő?
De nem, még csak a gondolata is túlságosan fájdalmas volt. Amint felért, berontott a fürdőszobájába, a könnyek eláztatták az arcát. Nem kapott levegőt, nem tudott megszólalni. Arcát a hideg falnak támasztotta, azon gondolkodva, hogy mégis hol rontotta el. Diétázott, tornázott...akkor miért nem csinos? Idegesen letépte magáról a ruhát, figyelmen kívül hagyva az annya utasítását, amiszerint Serenának kéne adnia a ruhát. Ha ő nem tarthatja meg, akkor más sem fogja.
Ott állt a tükör előtt csupán alsónemüben, és farkasszemet nézett önmagával. Oly sok hájt látott saját magán, a hasán, a karján. Nem tetszett neki a látvány, és valószínüleg az annyának sem.
Nem volt tökéletes. Az annya sem látta annak. Senki sem látta annak, aki egy kicsit iss számított a számára. A világa összeomlott. Abban a pillanatban.
Minden egyes dolog, amit valaha is rosszul csinált, minden egyes hibája, minden egyes ember, akit valaha is megbántott...minden az eszébe jutott, emlékek tömkelege, amelyek sírásra késztették. Felhúzott térdekkel ült a padlón, megpróbálva enyhíteni a szívében tomboló fájdalmat.
Nem lehetett az, amit az annya szeretett volna. Nem lehetett Serena, akármennyire is próbálkozott. Nem volt szőke, nem volt magas. Nem volt boldog, ragyogó, elégedett. Még csak csinos sem volt.

De talán az lehetne? Felállt, és a WC felé vette az irányt. A biológia óra nem csak a biztonságos sex-re tanította mag. Megteheti azt, amit mindenki elítél...ő is lehetne, egy olyan lány aki kövérnek érezte magát, és nem tudott elég gyorsan lefogyni. Igy talán az annya észrevenné, hogy ő is megérdemli a szeretetet. Talán egyszer Serena lesz rá féltékeny, nem pedig fordítva.
Talán elérhetné, hogy Nate észrevegye....hiszen már alig nézett rá. Szinte már sosem nézett a szemeibe. Vett egy mély levegőt, majd becsukta a szemeit, hagyva, hogy az emlékek ismét eluralkodjanak rajta. Csókok, érintések...ezek valaha olyan sokat jelentettek. Most pedig azt sem tudja, hogy Nate egyáltalán emlékszik-e rájuk. Ha valaha jelentett-e neki valamit.
De eléri, hogy minden megváltozzon, eléri, hogy újra szeresse őt. Nem tudott arra gondolni, amit épp meg akar tenni. Csak a gondolata is felfordította a gyomrát. Mégis, hogyan tehetné meg? Fájni fog. Tönkre fog menni, Serena pedig csalódni fog benne.
De neki nem kell megtudnia, senkinek sem kell megtudnia.
Blair újra ránézett a WC-re. Meg kell tennie. Tudja, hogy meg kell tennie. El kell érnie, hogy észrevegyék. De magában azért imádkozott, hogy bárcsak ne kéne ezt tennie. Hogy ne kelljen ezt tenni, azért, hogy tökéletes legyen. Nem kell tökéletesnek lennie. De az akart lenni, és mindig az maradni.
Azon az éjszakán Blair Waldorf először hánytatta magát.
Másnak reggel nagyon lustán ébrett fel, úgy tünt mintha minden forogna körülötte. Ugy érezte mintha abban a pillanatba nem is ebben a világban élne, hanem egy világban, amit a remény és a kétségbeesés egyszerre irányított. Nem tudott senkivel sem beszélni, főleg az annyával nem. Ugy érezte, hogy a nyelve ugyanannyira nehéz, akárcsak a szíve.
De muszály beszélni Nate-el.

Amint észrevette ebédnél, azonnal megindult felé, magasan tartva a fejét, mosolyogva magában. Valahogy egészségesebbnek érezte magát, mintha csinosabb lenni, sokkal összeszedettebb. Minden rendben lesz, mindennek rendben kell lennie. Most már szeretni fogja őt. Most már vele akar majd lenni.
De a fiú meg sem mozdult, amikor óvatosan megérintette a karját, lábújhegyre állt, hogy egy puszit lehelhessen az arcára. Egy ideig úgy maradt, megvárva azt, hogy a fiú elmosolyodjon. Ez volt a szokásuk.
Majd Nate elfordította az arcát és lassan megcsókolta a lányt.
Igaz, hogy csak egy aprócska csók volt, de mégis, hosszú hetek óta nem érezte magát ilyen boldognak.
De Blair minden egyes csókra emlékezett, amit valaha is adott vagy kapott. Ez nem olyan volt, amit valaha is el akart volna felejteni. Furcsa érzés kerítette ilyenkor hatalmába, egy érzés, hogy valaki őt is szereti. Nem volt szükésge romantikára. A csókok nem remegtették meg, és nem izzadt meg a tenyere. Nem erre vágyott. Mindez a szívét érintette meg. Megérintette, és meggyőzte arról, hogy valaki tudja, hogy ő is életben van.
De amikor Nate elhúzódott, a szemei nem csillogtak. Blair tudta, hogy a fiú nem érezte ugyanazt. Ujra halottnak érezte magát, kevésbé élőnek, mint amikor tegnap este a WC felé hajolt. Nate-et még mindig nem érdekelte, nem is lányt nézzte.
Nem tudta ezt elviselni. Blair körbetekintett, legjobb barátnőjét keresve, abban reménykedve, hogy nála talán megértésre talál. Mindig is így volt. Blair minden gondját elmondta Serenának, azt is beleértve, hogy milyen féltékeny volt rá. Neki bármit elmondhatot. nem? De vajon ezt is? A dolgokat amelyeket mélyen érzett, az emlékeket amelyeket eltemetett magában?
A szeme felcsillant, amikor végre megpillatotta őt. A magas lány mosolyogva tartott felé és Nate felé.
- Héé, ti ketten, mi folyit itt? -kérdezte.
Nate nem válaszolt semmit, csak magához ölelte Blairt. -Minden rendben. -válaszolta.
De Blair látta, ahogyan a fiú a legjobb barátnőjére nézett, látta ahogyan végignézett a lány alakján, ahogyan felcsillant a szeme. Ugy érezte, hogy azon nyomban elhánnya magát.
Egy gyors "elnézést" követően elrohant onnan, a k˜önnyek égették a szemét. Nem tudta, hogy miért nem volt ő elég Nate számára. Nem tudta, hogy miért nyügözte le annyira Serena jelenléte, nem tudott semmit sem.
Keresztül rohant a Constance Billiard folyosóján, a mosdó után kutatva. Amint megtalálta, azonnal berontott az egyik üres fülkébe, és ugyanazt megtette, amit tegnap este.
A sírás folytogatta mire végzett. Csak ott üllt a padlón, figyelembe sem véve a csengőt, amely minden 45 percben megszólalt. Ott maradt, gondolkodva, reménykedve, haldokolva. Elég akart lenni Nate számára, elég az annya számára. Azt gondolta, hogy talán ezáltal majd észreveszik.
De mégis mi mást tehetne? Már feláldozta a méltóságát, a büszkeségét. Mindezt Nate miatt, az annya miatt. Hogyan várják el tőle, hogy mindezt túlélje, ha nem is akarják őt.
Egy utolsó sóhajtás útán felállt a hideg csempéről, és kinyitotta az ajtót, de abban egyáltalán nem volt biztos, hogy valyon sikerül-e szembenézznie a démonjaival.
Az álla a padlón koppant, amikor észrevette, hogy Chuck Bass áll vele szemben.
Persze, hiszen ez az ő szerencséje, Chuck Bass, az Upper East Side legnagyobb szoknyapecére, talán az egész szigeté. Előre félt attól, hogy mit fog mondani.
Chuck volt az Upper East Side legnagyobb pletykagépe. Imádta elárulni mások titkait, imádta, amikor az emberek szenvednek miatta.
- Bass. -suttogta Blair a fogai között.
- Waldorf. -a hangja túlzottan is kedves volt. Semmi gúny. Semmi gyözedelmi hangsúly. Semmi.
Akkor miért jött ide? Chuck válaszolt a fel nem tett kérdésére. -Hallottalak, és én csak...nem kellene ezt tenned magaddal. -mondta.
- Miért érdekel egyáltalán? -kérdezte a lány összezavarodottan.
- Igazából, nem tudom. -nézett hosszan a lány szemébe. Blairt meglepte a Chuck szemében feltünő kedvesség.
De abban a pillanatban a fiú faképnél hagyta őt, ott hagyva egy összezavaradotott Blair Waldorf-ot.